Ásványráró község

Adatok

Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Győr-Moson-Sopron megye
Kistérség: Mosonmagyaróvári kistérség
Lakosság: 1989 fő
Terület: 39.17 km²
Népsűrűség: 50,78 fő/km²
Rang: község
Körzet hívó: 96

Fekvése

Ásványráró Szigetköz középső részén a Duna mellett fekszik, Győr és Mosonmagyaróvár között szinte félúton. Önálló község a Szigetköz közepén, a Duna jobb partján, a szigetközi 1401. sz. út két oldalán. Győrtől 20 km, Mosonmagyaróvártól 22 km távolságra. Két település, Ásvány és Ráró egyesítéséből jött létre 1936-ban. A nyelvészek szerint az Ásvány helynév mesterséges árok ásott tó, kút jelentésű; a Ráró sólyomféle ragadozó madár, kerecsen jelentésű és valószínűleg személynévből vagy erdőnévből átvéve változott helynévvé.

Története és mai élete

E vidék legalább ötezer éve lakott hely a feltárt régészeti leletek alapján. Egyaránt került elő csiszolt kőeszköz az ún. újabb kőkorból; lándzsa a bronzkorból, kelta urnasír a vaskorból, de találtak Antonius Pius korából származó római aranypénzt is. Ásványról, Ráróról és Zsejkéről nincs hiteles Árpádkori adat, régebbi munkák állítják ugyan, hogy Roro, azaz Ráró várát 1293-ban Frigyes német-római császár elfoglalta, de az újabb kutatások inkább az ugyancsak Duna-menti, ausztriai Rohrau említését valószínűsítik. A 14. század derekán Ráró már a Héderváry-uradalom része, ezt az 1372. évi első említés után, 1407 és 1521 között 11 okleveles említés tanúsítja. Ásvány első említése „Assowan” alakban 1443-ból ismert; ugyanezen forrás említi Zsejkét is „Selkethew” néven – mindkettő Hédervárhoz tartozik. 1521 után mindhárom település osztozik a Héderváry-birtokok sorsában, először a Bakics-család kezére kerül, majd többször is tulajdonost vált. Rárót 1550-ben Bakics Péter Pálffy Péternek zálogosítja el, akitől 1559-ben Révay Mihály és Czobor Imre szerzi meg. Ásvány ez idő tájt Amadé Lénárd, majd Pálffy Péter kezére kerül. 1600 táján a Czobor és a Révay-család mindkét faluban birtokol; mellettük Rárón Héderváry István, Ásványon Balassa Margit bír birtokrészt. 1616-ban a szapi Balassa-család kap új királyi adományt Ásványon, a család ekkor veszi fel az Ásványi előnevet. Említik a falu Szent András tiszteletére szentelt szép templomát is négyszögű tornyával.

A Duna Ásványrárónál

Ráró fokozatosan Széchényi György győri püspök kezébe kerül, aki 1659 és 1686 között féltucatnyi birtokrészt vásárol. Tőle Ráró Kaunicz Domokos és Apponyi Lázár kezére kerül, akiktől a 18. század elején Viczay Jób veszi meg. Ásványt a 17. század végén egy árvíz teljesen elmossa, Viczay Ádám ezért telepítette át 1700-ban jobbágyait a falu mai helyére. Az új település hamar fejlődésnek indul, 1735-ben Viczay Jób a Balassa-örökösök birtokrészeit is megvette, így Ásvány és Ráró egyaránt a Viczayak kezére került. 1773-ban azonban Ráró öröklés révén Viczay Eszternek, férjezett báró Sándor Antalnénak jutott, kiről később fiára, Sándor Móricra, az ördöglovasra szállt.

A 19. század elején mindkét település jelentős fejlődésnek indult. Fényes Elek szerint a Héderváry-uradalomhoz tartozó Ásványon 1300, a gróf Sándor Móric által bírt Rárón 500 fő élt, mindkét település híres vizahalászatáról és káposztájáról, valamint hasznos legelőket bír a szigetekben. "Ásványráró kis falucska, kevés kenyér sok káposzta". Ez a mondás terjedt el a faluról.

Zsejkén ekkor 20 fő élt, ahol „erdő, vendégfogadó, majorság” volt. Csaknem ugyanezeket írta 1851-ben is, csak Ráró-nál jegyzi meg, hogy „sok dunamalom és sok gyümölcs”. A 19. század második felében Ráró előbb báró Sina János, majd a gróf Wenckheim-család kezére került. A 40 holdas parkban álló, nemrég még ékes kastély ekkor már omladozott, a századfordulón le is bontották, kövei egy részét a rárói templom 1903. évi bővítésénél használták fel. Sina János alapította a róla elnevezett János-majort. A települések összlakossága ez idő tájt meghaladta a 3000 főt.

A lakosság ősi foglalkozásai a vízhez kötődtek: sokan éltek halászatból, aranymosásból[1], hajóskodásból, vízi szállításból; saját termesztésű káposztájukat Bajáig, sőt Orsováig árulták.

Ráró iskolája 1857 óta működik, Ásvány iskolájáról már 1754-ből van adat. 1929-ben Ásványon Pados Ernő főtanító és 3 társa 4 tanteremben 6 osztály 180 tanulóját oktatta; Rárón Makkos Dénes és Tell Béláné 2 tanteremben 6 osztály 121 tanulójával foglalkozott; míg Zsejkepuszta elemi iskolájában Geischwind Lipótné 1 tanteremben 6 osztály 22 tanulóját tanította.

Ásvány és Ráró közigazgatásilag 1936-ban egyesült, s Ásványráróhoz tartozott Jánosmajor és Zsejke is. Az egyesített település lakossága 1938-ban 2505 fő. Az őstermelésből élők mellett jelentősebb számban voltak iparosok, közlekedési és közszolgálati alkalmazottak, ill. nyugdíjasok. A második világháború nemcsak harctéri áldozatokat követelt, miután a falu kemény harcok színhelye volt, a gyújtólövedékek 19 házat semmisítettek meg, 116 lovat és 125 szarvasmarhát pedig elhurcoltak, amely nagyban hátráltatta a tavaszi munkálatokat.

Az első termelőszövetkezet 1950-ben alakult, melyet néhány év múlva még kettő követett. A három téesz 1962-ben egyesült és 1976-ig működött önállóan, akkor hozták létre „felülről” a Szigetközi Magyar-Csehszlovák Barátság MgTSz-t Ásványráró, Hédervár, Darnózseli, Lipót, Püski, Dunaremete és Kisbodak szövetkezetinek egyesítésével.

Az 1954. évi árvíz rettenetes pusztítást okozott, több mint 360 lakó-és melléképület dőlt össze. Az újjáépítésben több győri vállalat is részt vett, ennek emlékét őrzi pl. a Szerszámgépgyár utca neve, melyet a győri gyár brigádjai építettek újjá. 1955-ben az ÉVDI Szigetközi Szakaszmérnöksége, 1957-ben az Erdei Termékeket Feldolgozó Vállalat, 1961-ben pedig a Szigetközi Vízgazdálkodási Társulat kezdte meg itteni működését. Az árvíz után a határőrörsnek is helyet adó határőrközség falu újjáépült és fejlődni kezdett: több új középület épült – takarékpénztár, iskola, tornacsarnok –, lakossága mégis fokozatosan csökken: 1960-ban 2500 fő, 1985-ben már csak 2108 fő élt e településen. Ásványráró lakossága 1996 végén 2003 fő volt. A vízvezeték- valamint a szennyvízcsatorna-hálózat kiépült, az előbbihez 719, az utóbbihoz 514 lakás csatlakozott. Telefon fővonallal 255 előfizető rendelkezik. A falu egészségügyi ellátását helyi háziorvos biztosítja; a nappali ellátást nyújtó Idősek Klubjában 33 személyről gondoskodnak. A faluban 18 kiskereskedelmi bolt – köztük 8 élelmiszerüzlet – és 13 vendéglátóhely üzemel, utóbbiak közül több a távolabb élők között is ismert. Van még iparcikkbolt és TÜZÉP-telep is. A községi könyvtár cca. 5000 kötetes állományú.

Nevezetességei

A lakosság döntő többsége (kb. 96%) római katolikus, a közösség legnagyobb ünnepe a két templom búcsúja. Ásvány Szent András apostol tiszteletére szentelt, 136 m2 alapterületű templomának legrégebbi részei a 14. századból származnak, romjaiból 1658-ban építették újjá, majd 1820-ban ill. 1904-ben bővítették. A műemlék jellegű templom fő nevezetessége a 14. századból fennmaradt keresztelőmedence[2]. Ráró Szent Rókus tiszteletére szentelt temploma a 17. században épült, mai formáját 1903-ban nyerte el, amikor a gróf Wenckheim-család bővíttette és romantikus stílusban átépíttette.

A település Győr felőli részén áll a híres, műemlék jellegű Kálvária, melyet gróf Apponyi Lázár barokk stílusban építtetett 1738-ban. Ennek közelében, a temető bejárata előtt látható a világháborúban elesettek emlékműve, Somogyi József[3] szobrászművész egyik utolsó alkotása. A művész Ásványrárón töltötte gyermekkorát, édesanyja a falu postamesternője volt.

A Kálvária mellett álló fekete nyár[4] védett természeti érték, az 550 cm kerületű fa kb. száz esztendős. Ásványráró és Hédervár között található a Rárói-Vadaskerti erdő és a Bokrosi-ér alsó szakaszának melléke. Itt szűnik meg a Felső-szigetköz terepének esése, s válik egyenletesebbé a felszín: ennek megfelelően a vadaskerti erdőben még sok olyan, középhegységből és dombvidékről lehúzódó faj megtalálható, amely az Alsó-szigetközben már nem. A Dunát az ármentett oldalon vizes élőhelyek sorozata – Gyűrűs-ér melléke, Varas-tó, Sárcsás-tó – kíséri. Az erekké zsugorodott egykori Duna-ágak gazdag madárvilágnak adnak otthont.

Ha valaki idegen, legfőképpen „pesti” ember idekerült a közelmúltban, azonnal megállapította, hogy a szigetköziek „íz”-nek, azaz az „é”-t í-nek mondják. Ez a dunántúli nyelvjárás, egyik jellegzetessége, amelyhez a szigetközi is tartozik. Pl: fényképezőgép = finkípezőgíp, vagy gépész község = gípísz kössíg. Ezekből a példákból kiderül az is, hogy az e földön élők érzéke a műszaki haladás vívmányai iránt fejlettek és beépítik szókincsükbe. A legszebb példa arra, hogy mennyire „íz”-es a nyelvjárás, amikor kérdezték az egyik gyereket, hogy milyen az idő, erre csak annyit válaszolt: „Szíp kík a íg”.( Már a hatvanas években betört az városiasodás, az addigi egyszerű „në ē”=nesze szót felváltotta a „tessík, në”.) Ez egyébként segített az azonos alakú szavak megkülönböztetésében is. Pl. Szél=időjárási jelenség, szél ( valaminek a széle)= szíl. Kék (szín)= kík, kék = kell, elíg = elég (valami), ölíg= elég (valamiből). Fél= fél (valaminek a fele), fíll = fél (valamitől). A másik sajátosság a mássalhangzók elhagyása és a magánhangzó hosszúvá válása: pl. bolt=bót, volt=vót, bolha=bóha. Ugyanez az „el” igekötőnél az „l” elhagyása, és helyette az „ē” használata, pl.: ēment (elment), ēhatta (elhagyta), stb. Sőt a mássalhangzó elhagyása és helyette a „t” vagy „l” kettőzése: parancsútta (=parancsolta), pancsútta (= pancsolta), fürütte (=fürödte), hatta (=hagyta), salló =(sarló), gyalló (gyarló), palló (padló). Ha három mássalhangzó van egymás mellett, a középső gyakran kiesik, pl.: ű le (=ülj le), bakú be ( =bakolj be), Dunaszenpál vagy röviden Szenpál (= Dunaszentpál). A mássalhangzó előtti az –ít képző t-jét elhagyják, pl.: lelapíjja (=lelapítja), ëlakíjja (=alakítja). Szigetközi gyereknek az 1960-as években nem okozott nagyobb nehézséget a „j” és „ly” között különbséget tenni, hiszen az összes „ly”-os szót egyszerű „l”-lel mondták, pl.: góla=gólya, kálha=kályha, pála=pálya, bóla=bólya, lik/luk=lyuk, komol=komoly, mosolog=mosolyog , míl= mély, illen-ollan= ilyen-olyan. Ma már ez lassan kikopik a nyelvből, csak a nagyon idős emberek használják így és a köznyelvi változatok erősödnek meg.

A „ni” főnévi igenév képzője mindig „nyi”, sőt „nya” is lehet, pl. alunnyi/alunnya (=aludni), innya (!)(=inni), ennyi (=enni). A – nya toldalék nem illeszkedve a hangrendhez csak a „muszáj”, „kő” (kell) esetben kapcsolódik. Pl.: innya kő, ennya kő (= inni kell, enni kell) de: gyüssz ennyi (jössz enni?) nem használják a gyüsz ennya, vagy innya kifejezést. Itt a -ni képző előtti mássalhangzó elveszik, helyette kettős mássalhangzót mondanak: bökönnyi (=böködni), lökönnyi (=lökdösni), fekünnyi (= feküdni).

A szigetköziek gyakran mond n-t az ny helyett. Pl.: këmín (=kemény), lëpín (=lepény), rëmínsíg (=reménység), szëgínsíg (= szegénység), de n helyett is használ ny-et, pl.: nyőhecc të öleget (=Nőhetsz te eleget), tëhény (=tehén), csollány(=csalán), betony (=beton). Ugyanígy a „j” helyett ty-t vagy gy-t mondanak pl.: kaptya (=kapja), dobgya (=dobja), kírgye ē tűle (=kérje el tőle).

A „hogy” vége általában lemarad, de az „o” rövid marad. Pl.: „Ēmëntem, ho mëgnízzem”. A névelő mindig egyszerűen „a”, akár magánhangzó előtt is, a mutató névmás „az”-zal szemben, ami megőrzi alakját. Pl.: Az a(!) asztal. A ümög = az ing. Szegény „magyar tanárok” sokat küzdöttek ezzel a jelenséggel a fogalmazások javításánál…

Eltérő a toldalékozás a –hez esetében, a szigetközi lányok nem férjhez mennek, hanem fírjnëk. Az egyszerű falusi nem Győrbe ment, hanem Győrré.

Gyakori az egyszerűsítés is: pl.: nemtom = nem tudom, sehá =sehová, milűtte = mi lett vele. Toldalék végének elhagyása: ëpádho vagy åpádhó= apádhoz, ëpádtú= apádtól.

Magánhangzó változások:

éí: megfigyelhető a szabályosság a következő toldalékokban: – ész (pl.: szinísz, gípísz, zënísz), -ség (pl.: mëríssíg, mílsíg, rëmínsíg), -vény (pl.: kötvín, öntvín), -mény (pl.:kűdemín, sütemín), -és (pl.: tömís, tőttís, lípís), -képen (mindënfélekípp).

O,óu,ú pl.: bukor=bokor, bugár=bogár, lú=ló, ustor =ostor, burul vagy burú = borul, bagú = bagoly, fulik = folyik; a –tól toldalék „tú”, pl.: ëpádtú = apádtól; a –ból toldalék „bú” pl.: mozibú = moziból, kocsmábú = kocsmából, a –ról toldalék „rú” pl.: fárú = fáról, Ásványrú = Ásványról. Alanyi ragozás, kijelentő mód, jelen idejű E/2 és E/3 igealaknál „-ol” végződésnél „ú” pl.: iszú (=iszol), óvasú (=olvasol), imátkozú (=imátkozol), bëbakú (=bebakol), danú vagy dënú (=danol, dalol).

A ë pl.: Ezt legtöbbször á előtt használja a szigetközi ember. Pl.: këpányi vagy kåpányi = kapálni, këszányi vagy kåszányi = kaszálni, ëggyá= adjál, ënyád = anyád, ëpád= apád, hëjma = hagyma. Elrettentésként használta egykori alsós tanító nénink ezt az általa hallott mondatot: „Hé nyënya, ëggyá a mëcskának këlácsot!” (= Hé nyanya, adjál a macskának kalácsot!) Ezt az „ë” hangot a szigetközi valahol a szája bal sarkában képzi, oda kerekít egy kis lyukat, a nyelve középen hátul van, így ejt ki egy ë-t, amit lehet a-nak is, e-nek is hallani, bár ez az ë-hez közelebb van.

Ao vagy oa, pl.: csollány =csalán, szóma= szalma , bagla = boglya, osztán vagy oszt =aztán. Á utáni szótagban zártabb az „a” hangszíne, inkább o-nak hangzik, pl.: héjjábo sűtt kurumpi = héjába sült krumpli, fábo szorútt fíreg = fába szorult féreg.

Eö vagy öe pl.: ölíg = elég (v.miből), főhő (=felhő), röggē (=reggel), ësszë = össze

ö,őű pl.: kű = kő , bögű (=bögöly), dögű (=dögölj); a –től toldalék helyett „tű”, pl.: a fílelemtű ësszëcsinyáta mëgát (a félelemtől összecsinálta magát); a –ből toldalék helyett „bű”, pl.: fektibű nem átt fő (=fektéből nem állt fel), vagy a feketíbű meg a fehírbű ëggyá (a feketéből meg a fehérből adjál), a –ről toldalék helyett „rű” , pl.: fëhírrű (=fehérről).

oi vagy úi, ei pl.: lapicka = lapocka, ádigál = álldogál, hosszi= hosszú, mësszi= messze

ée A toldalékos alaknál magánhangzó rövidülésre extrém példa: léc lecet(!) (emiatt a szó miatt kaptam az egyik tanáromtól elégtelent, mert így, tájszólás szerint használtam!) lékleket.

Szigetközben a lëpíny lehet sütemény is, csak nem magasabb fajta és nem cukrászdában vásárolt, mert az már sütëmíny vagy sütëmín.

Hiányoznak a szigetközi nyelvjárásból azok a kételemű magánhangzók, amelyekkel diákkoromban Fertőd és Szombathely környékén találkoztam, és alig értettem meg, pl. szüöllüö(e) = szőlő, füöhüő= felhő, füőd = föld, züőd =zöld. Diáktársaimmal jót nevettünk egymás beszédén: volt, aki Vas megyéből érkezett és rendületlenül zsé-zett: „Vazs megye, Vazsvár, ott terem a legvár. Megy a kizsvazsút lenek meg fönek… Efforintér mehet.” Ugyanők nem értették, hogyan lehet nekem annyi „néném és bátyám”, hiszen nálunk ez a két megnevezés a nagybácsira és nagynénire vonatkozik. Unokatestvérem Szegeden lakott és nagyon sajnáltam szegényt, amikor az „őző” dialektusáért kinevettük: „Mögötted Ödit? Mög. Hát mér hattad, ho mögéd kerűjenek?”

Az alaki tájszavak közül, amelyek a köznyelvi szó helyi nyelvjárásban előforduló változatai, csak a szórványos hangtani változással létrejött szavakat sorolom fel, a szabályosan „ízőket” nem. Pl.: acskó, agáci, stb-t igen, de a kík (kék), szíp (szép), kemín (kemény) szavakat nem. A jelentésben eltérő tájszavakat, pl.. Idis, top felsorolom és természetesen a valódi tájszókat, amelyeket sikerült összegyűjtenem, és gyerekkorom óta használok. Ezeket a tájszavakat már leginkább csak az idősebb korosztály ismeri, a köznyelvi változat lassan előbb-utóbb uralomra jut Szigetközben is.

Acskó (főnév) = zacskó, tasak
Ågáci vagy ëgáci (főnév) = akác
Åmpa vagy ëmpa (főnév) = vödör, kanna
Bagla =szénaboglya , /forrás:Timaffy: Táltosok, tudósok, boszorkányok/
Balind (főnév) = ragadozó őn (hal)
Bászli (melléknév) =bátortalan, félénk, félszeg, gátlásos, gyámoltalan
Bëccë vagy búbëccë (főnév) = tehén becézve, de gúnyolódásra is használt (Ó, te búbëccë = Ó, te ostoba)
Bíkarokka (főnév)= zsurló
Bille (főnév) = kisfiúk nemiszerve
Botlófűz (főnév) = ágait időnkéntlenyírt, "lebotútt" fűzfa /forrás:Timaffy: Táltosok, tudósok, boszorkányok/
Buborka (főnév)= uborka
Bugyigás vagy bugyogakorsó (főnév) = cserépkorsó, a fülén kis nyílással, általában beásták a földbe, vagy vízbe mártották, hogy hideg maradjon benne a víz.
Buktatyú (főnév)= horgászfelszerelés: úszó, tollból vagy parafa dugóból vagy mindkettőből készítették
Buríttó (főnév, melléknévi igenévből) = a kotlóstyúk és a kiscsibék leborítására használt vesszőből font eszköz
Büszíttënnyi (f.névi igenév)= szellenteni, büdösíteni
Cigle(főnév) = égerfa
Cunna (főnév) = női nemi szerv, átv. ért.: nő, rossz nő, kéjnő
Csatló (főnév) = husáng, hosszú bot
Cseklísznyi (főnévi igenév) = keresgélve bóklászni, kóborolni
Csërëbók vagy csërëbó (főnév)= cserebogár
Csicsóka (főnév) = édesgyökér
Csíkásznyi (főnévi igenév) = kövi csíkot fogni
csíkvörse = csíkfogásra használt varsa
Csikkaszt (ige) = pusztít, gyilkol
ēcsikkaszt = elpusztít
Csikmák (főnév) = mákos tészta, vagy hosszú tészta
Csincsáros /melléknév/ = süppedékes /forrás:Timaffy: Táltosok, tudósok, boszorkányok/
Csiripiszli (melléknév) = zab vagy árpacsírából készült édes étel, átv. ért. jelentéktelen
Csoffadnyi = elhervadni, fonnyadni
Csöcső vagy csöcsű óma = téli alma, Jonathán
Csöcsös korsó (főnév) = cserépkorsó, bugyigás korsó másik elnevezése
Csök (főnév)= fatuskó, fatönk
Csömíny (főnév) = darázs
Csömőcsing (főnév) = szemölcs
Csöröge vagy csörge (főnév) = töpörtyű
Csulló (főnév) = kisfiúk nemi szerve
Csuri vagy csuriz (főnév)= veréb
Csuszkó (főnév) = csipetkével készült sűrű leves (borsócsuszkó, babcsuszkó, krumpicsuszkó)
Csuszkorányi (főnévi igenév) = jégen csúszkálni
Csúz (főnév) = ajakon lévő herpesz
Csünt (melléknév) = kicsi, apró, fejletlen
 megcsünté (ige) = lekicsinyelted magad, lejárattad magad.
Dilló (melléknév, lovári cigány jövevényszó) = bolond, esztelen
Dörgécse vagy dörrencs (főnév) = sügér
Dunnyog (ige) = magában morog, ellenkezik (dünnyög)
Düddő (hangfestő melléknév) = együgyű, balga
Ëklëbóklál (ige)= össze-vissza, céltalanul megy
Ëlëmëzne (melléknév) = rosszul, hanyagul, rendetlenül öltözött
Egyekedik (ige) = utánajár, utánamegy, utánakeres, tájékozódik
Ëveszekedik (ige) = elesik, elbotlik
Facsanak (főnév) = faragott pohár /forrás:Timaffy: Táltosok, tudósok, boszorkányok/
Farka píz (főnév) = a régi egyforintos, amit az ürge farkáért fizettek
Fejbísznyi (főnévi igenév)= fejbe verni, fejet megvizsgálni
Fézsódéros (hat.szó) = féloldalas
Fíreg (főnév) = patkány, de mindenféle baromfit pusztító ragadozóra mondják
Firhang (főnév, jövevényszó német vorhangen): függöny
Fostos szíva = ringló
Fődi szëder = erdei feketeszeder
Futkozó csibë = kotlóstyúk alól kikelt csibe
Füles (főnév) = kosár
Gaborgya (melléknév, hangfestő) = hirtelen, hirtelen haragú, meggondolatlan, heves
Gaborgyálkodik (ige) = hirtelen haragra gerjed, meggondolatlanul cselekszik
Gëgyérget (ige) = dédelget, kényeztet, tenyerén hord
Gombhërë (főnév) = lóhere
Gombvërág (főnév)= százszorszép
Gögyöleg (főnév) = folyókanyar
Gölhő ( főnév) = golyvás, hibás ember
Gyam (főnév) = gaz, gyom
Gyaszmat (melléknév)= rossz, ügyetlen, hibás
Gyürke (főnév) = kenyérvég
Gyürü (főnév) = veresgyűrűs som
Hetlekotla (melléknév, hangfestő ikerszó) = zavaros, értelmetlen beszédű
Hetlekotlál (ige) = zavarosan, össze-vissza beszél
Hömbölgő (főnév) = henger hömbölög = gurul, hengeredik
Hörög (főnév) = aranyászeszköz köpőce, meringülő
Hőröget (hangutánzó ige) = kiabál, hangoskodik, lármázik
Hurimál (ige) = hurcol, visz
Idis (főnév) = édesanya
Iskátula (főnév) = doboz, skatulya
Isterc (főnév) = étel: lisztet megpirították és vízzel felengedték
Kahittyul (hangutánzó ige) = köhög
Kákics (főnév) = gyermekláncfű
Kákóbélű vagy kákabélű (melléknév) = sovány, rosszevő, rossz étvágyú
Kákórágó (melléknév) = fontoskodó, másik ért. csúfolódás: kákórágó lipótiak!
Kalótya (melléknév, hangfestő) = zavaros, értelmetlen beszédű
Kalótyál (ige) = zavarosan, össze-vissza beszél
Këse-pisa (főnév, ikerszó)= meleg sör
Koca (főnév) = jégbe, vagy jég alá szorult levegőbuborék
Köpőce (főnév) = aranyász eszköz meringülő, hörög
Kövécs vagy küvecs (főnév) = kavics
Kukkó (melléknév) = nem egészen épeszű /forrás:Timaffy: Táltosok, tudósok, boszorkányok/
Kuperta (főnév) = boríték
Kurumpi (főnév) = krumpli
Kútyul (ige) = kortyol, iszik, titokban iszik
Kübli (főnév) német jövevényszó = szennyvízgyűjtő füles edény - Komfort nélküli konyhák tartozéka volt.
Kűhal (főnév) = kövi csík (hal)
Lajbi (főnév) = mellény
Lam (főnév) = harmat, nedvesség lamos (melléknév) = nedves, harmatos, vizes (tiszta lam a egisz = minden nedves, harmatos)
Leölőre (hat.szó) = estére
Lésza: (főnév) = nádpadló
Lökönnyi (főnévi igenév) = lökdösni, taszigálni
Lőtye (főnév) = pocsolya, gödör, ami áradáskor telik meg és hamar kiszárad
Mamusz (főnév) = szőrmés papucs
Mártó (főnév) = főzelék
Megguzslat (ige)= összecsavar, gúzsba köt /forrás:Timaffy: Táltosok, tudósok, boszorkányok/
Mëndikányi (főnévi igenév) = karácsonykor, szenteste köszönteni énekkel a falubelieket
Meringülő (főnév) = vízmerő eszköz (ladikból) vagy aranyász eszköz, akkor elnevezése más néven köpőce vagy hörög
Míhe (főnév) = méh
Miling (főnév) = háló, halászeszköz milingűnyi (ige) = milinggel halászni
Míregtarisznya (főnév) = olyan emberre mondják, aki mindenen mérgelődik
Monyas (melléknév, gúnynévként is használt) = tojásos, tökös vagy átv. ért. férfias nő
Mór (főnév) = napon szárított vályogtégla
Mungó (melléknév) = rossz, elviselhetetlen
Muruggya v. murudgya (melléknév) = tehetetlen, magát elhagyó, gyámoltalan (Táp környékén, Győr-S. megye, puruttyaként hallottam, de örömmel tapasztaltam, hogy a Dr Dolittle II. c. mozidarab magyarra fordítója felhasználta ezt a szót, amikor a medve halászni tanul.).
Múszul (ige) = fog nélkül eszik, majszol
Nënnë (főnév) = néni
Ómárium (főnév, jövevényszó, latin) = üveges szekrény, almárium
Ór (főnév) = folyó oldalán lévő kiszögelés, vagy a sziget csúcsa, vége
Öregkís vagy örekkís (főnév) = nagykés
Összehidor /Esszehidor (ige) = osszekapar
Pattyog (ige) = dohányzik, kocabagósként, más értelemben a halak oxigénhiánykor a víz tetején "pipálnak"
Pëszmet (főnév) = a folyó hordalékában lévő használható dolog
Pëszmëtűnyi (igenév) = a folyó hordalékában használható dolgokat keresni
Pëtrëzsí (főnév) = petrezselyem
Píka (főnév) = a méheknek a nádtető szélébe, a nádszálba rakott nektárja
Píkásznyi vagy píkáznyi (igenév) = a nádtető (szerha) szélében nektárt keresni
Platni (főnév, német jövevényszó) = a tűzhely teteje, fedele
Pocik (főnév) = vízi pocok, pézsma pocok  pocik lik = a vízi pocok ürege, lyuka
Poszra (melléknév) = sovány, vékony
Poszrul, mëgposzrul (ige) = soványodik, lefogy
Pöngő ág = száraz ág, általában égerfáé
Pős (főnév) = hosszú rőzse, kb. 2 m pőshíd = rőzsekötegből készült híd
Préssajt = disznósajt Kitisztított sertésgyomorba és hugyhólyagba töltötték, két falap közé helyezve, lesúlyozva (innen a neve) dermedt meg. Az előbbit felfüstölték, az utóbbi kisebbiket frissen fogyasztották.
Prucka (főnév) = mellény
Puffancs (főnév) = fánk, vagy ahhoz hasonló sütemény
Puffog (ige) = duzzog, mérgelődik
Rapsic (főnév) = vadorzó, orvhalász rapsickodik = orvvadászik, orvhalászik
Réce (főnév) = kacsa
Rédli (főnév, német jövevényszó) = tepsi vagy tűzhely belseje, sütő
Rékas (melléknév) = piszkos, mosatlan (edény)
Rëmísz (főnév) = erdős, mocsaras terület
Rongyás (főnév) = ócskás, rongy és tollkereskedő
Rücset vagy ricset (főnév) = korpa, korpás liszt, átv. ért. szemét
Speciál (főnév) = nápolyi - A győri Keksz és Ostyagyár termékét hívták így 1948. tájától.
Srót (főnév) = állatok etetésére használt dara (kukorica, vagy búza) srótúnyi vagy srótúnya =darálni
Stëlázsi (főnév, német jövevényszó) = polc, állvány
Sunnyog (ige) = kertek alól haza oson vagy rossz dolgon töri a fejét
Süttülülű ( hangfestő melléknév) = eszetlen, bolond
Szapol (főnév) = fából készült kisebb vízmerítő eszköz, lapát alakú
Szerha (főnév) = nádtető
Szérke (főnév) = aranyász eszköz, fekete színű falapát
Szërmët (főnév) = vízi hordalék, szemét
Szuktéros (melléknév) = szűk, kinőtt
Taffog (hangutánzó ige) = jár ësszëtaffog =átv. ért.: sáros lábbal összejár
Tápli (főnév, német jövevényszó) = emelőháló (halászeszköz)
Tápliköröm (főnév) = emelőháló feszítőrúdja (általában mogyoró vesszőből vagy veresgyűrűs som vesszőjéből  gyürü)
Tapogató (főnév) = vesszőből font halászeszköz, kisebb kubikgödrök lehalászására
Thé (főnév) = tea székifű thé = kamillatea
Tikász vagy tikos (főnév) = tyúkokkal foglalkozó ember, gúnynévként vagy ragadványnévként is használatos
Tikmony (főnév) = tojás
Tomolkó (főnév) = fejes domolykó (hal)
Top (ige) = lép pl.: toptyá bele= lépjél bele!
Toszóbugár (főnév) = verőköltő bodobács
Törek (főnév)= gabonaszár
Tőröznyi (igenév) = fémből készült hurokkal (tőrdrótta) csukát fogni, a tőr itt halászeszköz, a tőrkís a tőrkés elnevezése
Trëgács vagy tërëgács (főnév) = talicska, tragacs
Tuló (főnév) = tolókapa
Ümög (főnév)= ing
Velagásznyi/evalagásznyi (főnévi igenév= elverni, elfenekelni
Vérnyog (hangutánzó ige) = visító, artikulálatlan hangokat ad ki magából
Vidravas (főnév) = vidracsapda, csapóvas kisebb állatok megfogására
Vindű (főnév) = zsíros bödön
Vizicsibe (főnév) = szárcsa
Vonyó (főnév) = komp húzására használt fából készült vonóeszköz, más ért. hegedűvonó
Vonyogó (főnév) = vonóhorog hosszú száron (mezőgazdasági eszköz) vagy átv. ért. iskolában elégtelen osztályzat
Vörse (főnév) = varsa
Zabáló csütörtök (főnév) = a nagyböjt pénteket megelőző nap, amikor még lehet húst enni
Zaklan vagy zaklany (főnév) = evezőtartó, fűzből font karika
Zsiba (főnév) = liba
Zsibavirág (főnév) = ezüstös libapimpó

Szólások:

A hal úsznya kíván = A hal úszni kíván. Halételek után általában bort kell inni.
Akkor iszok tëjet, ha a tehenyek is szöllőt ësznek! = tejjel való kínálás esetén. Tejet nem iszom, csak bort.
Annyi van, mind a rücset = Sok van belőle. Annyi van belőle, mint a szemét.
Íg a Duna, sűnek a halak! = Ég a Duna, sülnek a halak! Ostobaság hallatán mondják, mert a népi tréfás történetek szerint a szigetközi falvakban az első gőzhajót kiharangozták, mert azt hitték a füst láttán, hogy tűz van.
Lëcseszi, mind a pöngős malacot. = Nagyon lehord, leszid valakit. A vásárokon az olcsó malacot hívták pöngős malacnak.
Megettík a tehenyek, bisztos ződ vót. = Megették a tehenek, biztos zöld volt. Elveszett, nem tudni mi lett vele.
Megy, mind a mëszes = Ész nélkül, gyorsan fut, vagy kocsival nagyon gyorsan, körültekintés nélkül halad.
Nastig lett a suszter! = Hibás munkát végez, saját kárára. A mese szerint az ásványi suszter odaszögelte az ujját a cipő bőrén keresztül a kaptafához.
Odallak a rongyásnak = Odaadlak a rongyásnak. Kis gyerekeknek szokták mondani, ha rosszat követett el. A rongyások általában lovári cigány dirzárok voltak, akik hangosan kiabálták (hőrögëttík): Tolll-bőrrr, van-e eladoll? Ësszonyok, lëányok, szëggyík ësszë rossz ronygyokat, rossz tollakat, szíp ëdínyëket, tálokat adok a rossz ronygyokér, rossz tollakér. Tolll-bőrrr, van-e eladoll?
Ollan, mind öregënyád masinázáskor = Olyan, mint öreganyád csépléskor (aratáskor). Gyakran ellophatta a gépész a gabonát, azért kellett őrizni. Ideges, feszült lelkiállapotú.
Ollan, mind a lipóti kőmíves kímínye = Olyan, mint a lipóti kőműves kéménye. A mendemonda szerint egy lipóti kőműves reggel rakott kéménye délre leomlott. Amikor mentek hozzá panaszkodni, akkor röviden csak annyit mondott a mester: „Semmi se tarthat örökkin.”
Pinteki legínnek lólába van. = Pénteki legénynek lólába van. Ahhoz a népi babonához kapcsolódik a mondás, hogy a legényeknek pénteken nem szabadott lányos házhoz menni, mert akkor az ördögök jártak csak „vendégségbe”.
Ragad, mind a csiripiszli = édes, ragadós masszára mondják.
Tikokkâ aluszik = Tyúkokkal alszik. Korán lefekszik.
Tipródik, mind a tojós tík = Tipródik, mint a tojós tyúk. Tanácstalanul járkál.
Töke- monya ëgyhatos = rosszul öltözött, kilóg a „micsodája” a gatyájából.

Forrás

Győr-Moson-Sopron megye kézikönyvéből (Szekszárd 1998) dr. Horváth József irása lett átdolgozva.
Rákász Mihály: Fújdogál a szél az Öreg-Duna felől: A szigetközi tájszólás

Következő községek

További községek